Lélekkel Suttogó írások
Hogyan mondj le minden esetben önmagadról?
Amikor valaki elindul az önmunka terepén, előfordul, hogy jelentős változások állnak be úgy a viselkedése, mint a választásai terén.
Mit is kezdj azzal, ha azt érzed, hogy ez a…
Mert, hát ugye vannak olyan napok, amikor úgy kelünk fel reggel, hogy még az ujjunkat sem szeretnénk kidugni a takaró…
Miért viselkedsz úgy, ahogy neked nem jó – és mit…
Annyi tanult mintánk és viselkedünk van, amiket gyerekként tettünk magunkévá. Válaszreakciók, működési mechanizmusok, hogy a minket ért helyzetekre, eseményekre, dolgokra…
Hogyan érezd magad biztonságban, segítség nélkül?
Mennyi emberhez kötődsz akár feleslegesen is, hogy megkapd végre azt, amire vágsz, hogy valahol érezd magad végre biztonságban?
Miért történt már megint ez velem?
Hányszor vagy úgy a kapcsolataidban, hogy már megint ez történt velem? Hogy ugyanabba a gödörbe estem bele, mint amiből kikászálódtam.
Nehézségre vagyunk huzalozva?
Néha úgy érzem, hogy olyan, mintha fixen be lennénk mi emberek kötve valamilyen láthatatlan szállal ahhoz, hogy a nehézség mindig…
Megengedésbe tudsz-e kerülni azzal, hogy a gondolataid miatt vagy abban…
Mennyiszer rontjuk el azzal a jelen pillanatot, hogy csak azt figyeljük folyamatosan, hogy mi nincs még itt és miért nem…
Mi az, amit szeretnél magad számára a 2025 évben? Mi…
Mi az, amit szeretnél magad számára a 2025 évben? Mi a legnagyobb vágyad és álmod? Kép: Pixabay Hajlandó vagy elköteleződni…
Hányszor nem tartjuk tiszteletben mások saját terét, véleményét és csak…
Hányszor nem tartjuk tiszteletben mások saját terét, véleményét és csak toljuk le a torkukon azt, amit mi úgy gondolunk, hogy…
Mivel is foglalkozik egy lélekmentor?
Mivel is foglalkozik egy lélekmentor? Az illusztráció DALL-E segítségével készült Mik azok a főbb területek, amikről a Lélekmentor képzésen tanulhatsz?…
Kapcsolatok és kötelékek: Miért ne hagyd ki a családállítást az…
Hosszú évek óta vezetek családállításokat, mégis nehezen tudom szavakba önteni azt, hogy mi is az, hogy családállítás. Csak részleteiben lehetséges,…
Mennyi félelem vezérel minket egy kapcsolatban?
Kapcsolatainkban gyakran a félelem veszi át az irányítást, szinte mindegyik kapcsolódásunkban, nem csak a párkapcsolatra gondolok most itt éppen.
Miért vagyunk hűségesek a szenvedéshez, és hogy hagyhatjuk ezt abba?
Mennyi helyzetben vagyunk mi a szenvedés programhoz hűségesek? Mert ezt láttuk, ezt tanultuk és mivel a családi rendszerekben is szinte…
A hely, ahonnan nagyon szép nyerni
A hely, ahonnan nagyon szép nyerni Nézőpontok szerint éljük az életünket. Hogy mit hogyan és miért, miképpen és milyen módon…
Ki döntötte azt el, hogyan kell jól élni az életet?
Te kinek a gondolatmenete szerint döntöd el azt, hogy az életet úgy kell élned, mert akkor lesz jó? Ki és…
Miket művelnek ellened tudatalatti programok, és hogy állítsd le őket?
Nagyon sok mindent tudattalanul csinálunk az életünkben. Hozzunk döntéseket és azt sem tudjuk valójában miért azt a döntést hoztuk meg.
Téged is érdekelnek a modernkori boszorkányságok?
Lehet, hogy te is érzel magadban valamit, amitől tudod, hogy nem vagy ugyanolyan, mint a körülötted élők. Lehet, hogy magad…
Szolidáris káosz – hogyan keltünk zűrzavart, hogy közösséget vállalhassunk benne?
Mennyi hazugságot kell létrehoznom és kitalálnom, hogy fenntartsam azt a zűrzavart, amit valójában nem szeretnék? Sőt, szabadulni akarok tőle... de…
Kinek az ítélete által értékelted le saját magadat?
Ki az, akinek megengeded, hogy leértékeljen téged? Minden fogadalmatok, ígéretetek, amit bárhol, bármikor megtettetek egymásnak, hogy életeken át egyikőtök mindig…
Hányszor zárjuk el magunkat a jótól?
Valamikor, valahol elhihettük, hogy nekünk az nem jár, és hogy nem kaphatjuk meg csak úgy. Hogy meg kell küzdenünk minden…
Menekülés a jó elől – ti hogy csináljátok ezt?
Menekülés a jó elől – ti hogy csináljátok ezt? Van valami érthetetlen abban, ahogy vágyunk a jóra, de amikor végre…
Eljött az idő, hogy végre önmagadat válaszd?
Itt van az idő arra, hogy olyan dolgokat és embereket, akik már nem adnak hozzád, se az életedhez, hanem csak…
Automatikus emlékreakciók
Mennyiszer van olyan stresszhelyzetünk, ami úgy tör ránk, mint derült égből a villámcsapás? Mikor lebénít minket a pánik, a félelem,…
Elengedted? Vagy mégsem?
Hányszor van az, hogy elengedünk dolgokat, érzéseket, érzelmeket, tüneteket, betegségeket... és miután megszűntek, keressük őket.
Mártír szerep vagy felelősségvállalás
Mennyivel könnyebb, helyzetekben, problémák esetében az önsajnálatot, és traumázást választani? Mártír szerep, vagy a felelősségvállalás?
Kiadott erő
Egyre jobban érzékelhető, hogy ez a mai világ, valóság nem ahhoz segít hozzá minket, hogy tudjunk azok lenni, akiknek kellene.…
Mennyiszer vagyunk az idő fogságában?
Csak rohanunk, mint akinek muszáj. De hova valójában? Mi elé futsz, amit inkább megelőzöl, mint hogy megvárd, hogy ideérjen. Miért…
4 kérdés, amivel jobbra fordíthatsz egy rosszabb napot
Vannak olyan napok amikor még az ágyból sem igazán akarsz kikelni? Amikor még a létezés is nehéz? Na ezeket a…
Nem érted mi történik körülötted mostanában?
Nem érted mi történik körülötted mostanában? Semmi más csak annyira gyorsan változik most a világ, és benne te is, hogy…
Hogyan is tudsz megengedésbe kerülni a dolgokkal?
Hogyan is tudsz megengedésbe kerülni a dolgokkal? Hol lesz az a pont az életedben, amikor azt mondod, hogy most már…
Te hány évesen haltál meg valójában, belülről, lélekben?
Te hány évesen haltál meg valójában belülről lélekben? Hol volt az a pont, amikor ezt könnyebb volt választanod, mint érezni…
Önmagunk lenni
Önmagunk lenni Illusztráció: Pixabay Hányszor mondunk le önmagunkról csak azért, nehogy többek legyünk, mint bárki más? Mert a családban soha…
Agymanó
Hányszor érzed azt, mintha visszafelé mennél? Egyet előre, kettőt hátra játék. Ki az aki ezt a játékot szereti benned? Az…
Hányszor nem választunk magunknak csak azért valamit, mert azt gondoljuk…
Hány esetben mondasz le akár a szeretetről, mert vannak elvárásaid, hogy neked, hogyan kellene csinálni vagy hogyan kellene a szüleidnek…
Előttem van életem tiszta vászna mit is kezdhetnék vele?
Előttem van életem tiszta vászna mit is kezdhetnék vele? Mi az amit rá szeretnék írni, és mi az amit legszívesebben…
Miket szorongatsz csak megszokásból, pedig semmi szükséged rá, csak akadályoz…
Hogyan lehetséges változtatni és elengedni dolgokat?
Mennyi emlék lenyomatát őrizgetjük magunkban?
Mennyi emlék fájdalmához ragaszkodunk, amit anno valamikor megéltünk, átéltünk, és annak a fájdalma ragadt belénk. Majd amikor hasonló helyzetbe kerülünk,…
Van annak értelme?
Van-e annak értelme, Ha nemet mondasz az életre? Van-e annak értelme, Ha nemet mondasz a létedre? Van-e annak értelme,
Lásd magad
Lásd magad, ahogy a problémád egy mély, fekete, soha véget nem érő gödörré változik. Aminek egyszer csak vagy leérsz az…
A szeretet milyen?
A szeretetnek annyi, de annyi formációja van, amit mi el sem tudunk képzelni. Mert van róla valójában gondolatunk, kivetítéseink, hogy…
Mi a te indítóprogramod?
Az indítóprogram az, ami fogantatásod pillanatában beléd lett kódolva. Hogyan jöttél a világra? Mik voltak a születésed körülményei? Volt-e valami…
Hogy bánnak veled az emberek valójában?
Csak úgy tudnak veled bánni az emberek, ahogyan te azt megengeded nekik. Jaj, nem vagyok neki fontos, nem keres, megaláz,…
Ki, vagy mi miatt mondtál le saját erődről?
Mi az, amit nem kellene az életedbe, de ott van, és nem azt az életet tudod élni tőle, amit valójában…
Mennyi ítéleted van neked saját magadról?
Veled is megtörtént már, hogy rossz érzésed támadt, bűntudatot éreztél valami miatt, amit meg sem tettél? Csak valahogy eszedbe jutott,…
Kit védelmezel valójában
Kit védelmezel valójában azokkal a hazugságokkal, amiket kitalálsz magadban?Ki az, akinek az elvesztése akkora fájdalommal járna, hogy inkább rendre hazudnál…
Félreértések és belemagyarázások
Hányszor értjük félre a másik embert, mert mi a mondandójához gyártunk a fejünkben egy olyan gondolatot, ami nekünk tetsző, és…
Áldozat szerepek és konfliktusaik
Hányszor fordul elő velünk, hogy áldozat vagy mártír szerepét játsszuk, ráadásul úgy, hogy nem is tudunk róla. Esetleg észrevesszük, de…
Ismétlődő vonzódások
Minden olyan esetben, ahol egy személyt hibáztatok a velem való történések miatt, és nem veszem észre, hogy valójában mindent én…
Anorexia, bulimia
„Univerzum kérem, hogy azokat a vágyaimat, amelyeket nem vagyok hajlandó megélni, láthassam meg mik azok, és hajlandó vagyok őket elengedni.”
Engedd meg magadnak, de hogyan?
Engedd meg magadnak, de hogyan? Nem csak ebben az esetben tudunk kitalálmányozni bármit is. Kitalálmányozni annyit jelent, hogy olyan…
Hány óriássá emelt mesehős van körülötted?
Hány óriássá emelt mesehős van körülötted? Hányszor adunk gondolatban nagyobb hatalmat olyan dolgoknak, amik valójában megfoghatatlanok? Ezek lehetnek személyek is,…
Mennyiszer nem érjük el egymás lelkét?
Mennyiszer nem érjük el egymás lelkét? Mennyiszer nem érjük el egymás lelkét, de miért is? Mert valójában annyira nem is…
Mindenkinek szabad akarata van
Mindenkinek szabad akarata van, eldöntheti, hogy mire hogyan reagál. Igen, ez rád is vonatkozik, hogy te dolgokra, eseményekre, történésekre, traumákra,…
3 oldás, hogy gyerekednek jobb élete lehessen
Szülőként az egyik legnagyobb vágyunk az, hogy a gyerekünk sikeres legyen, boldog, egészséges, jól éljen és legyen saját családja. Szerintem…