Önmagunk lenni
Hányszor mondunk le önmagunkról csak azért, nehogy többek legyünk, mint bárki más?
Mert a családban soha senki nem volt eltérő, vagy más mint mások. Nem merünk többek lenni a klánunk tagjainál. Inkább beleragadunk eseményekbe, dolgokba, bármibe, ahogy a szüleink is tették vagy éppen ahogy a családi minta megkívánja.
Légy merész és légy te az első aki ezt másképp teszi.
Hajlandó vagy e bárkit elveszíteni még ha ez esetleg fájdalommal, veszteség érzéssel fog együtt is járni? Hajlandó vagy e lemondani arról, hogy mindig mindent együtt kell csinálni? Lemondani az „együtt” kitalálmányról? Ami elhiteti veled azt, hogy soha nem leszel képes egyedül semmire sem.
Hallottad e gyerekként azt , hogy te egyedül életképtelen leszel? Vagy, hogy majd ezt megcsinálom helyetted mert te ezt úgy sem jól csinálod. Te erre nem vagy képes. Hányszor hittük el azt , hogy semmit nem tudunk? Vagy hitették el velünk, hogy bármit, valamit, csak valakivel együtt vagyunk képesek megtenni?
Hol vagy te ebben? Neked mit jelent az , hogy együtt? Vagy mit jelent az, hogy egyedül?
Vagy ezek közül melyikről mit hittél el vagy hitették el veled, vagy mi a minta nálad?
Ha nincs körülötted senki, akkor is tudd: sose leszel egyedül. Mert te magad mindig magaddal leszel. Te leszel az egyetlen, aki sosem fogja magát elhagyni.
A legnagyobb törődés amit valójában mástól vársz az, ha te ezt megadod magadnak.
Hogyan, miképpen törődhetek magammal, amit valójában mástól várok el?
Aztán leszidom érte mert nem úgy, nem olyan módon, nem annyit és nem azt adta amit én elvártam tőle. Mikor engedem meg másnak azt, amit valójában magamnak sem tudok, hogy úgy törődjön velem, ahogy én magammal tenném.
Hányszor várunk el valamit, és hányszor várnak el tőlünk valamit, és aztán sosem az lesz amit akartunk?
Mi lenne ha elengednénk mindent amit eddig kitaláltunk a fejünkben, hogy hogyan kellene lennie, kinéznie, megtörténnie… és csak egyszerűen jelen lennénk, azzal ami éppen most van, és éppen most történik körülöttünk. De sok esetben rá se nézünk, csak rohanunk az egyik helyről a másikra, mert hajszolunk valamit, amit valójában senki nem tud megmondani, hogy mi.
Mennyi felesleges, meg nem nevezhető dolgot hajszolsz az életedben? Amire ha csak ránéznél teljes jelenléttel, és megengedéssel, legalább a felére nem is neked van szükséged. Csak a világban mindenkinek van, vagy a rengeteg manipuláló reklám elhiteti veled, hogy bizony neked is kell olyan.
Mi kellene ahhoz, hogy feltedd a kérdést :
Valójában nekem kell, vagy csak elhittem, hogy kell nekem?
Mi az, ami itt és most, nekem a világomhoz hozzájárulás lenne?
Mi lenne ha megengedném magamnak azt , hogy kövessem a megérzéseimet és az éberségemet?
Mi az, amit elhitet velem a világ, hogy anélkül nem élet az élet?
Párkapcsolat, barátok, étel, pénz, szex… mi van, ha nekem ez nem úgy működik, ahogy bárki másnak?
Tedd fel a kérdést minden esetben: Mi működik itt nekem?
Lehet, hogy amit más könnyedén, vagy nehezebben hoz létre a világában, neked teljesen másképp fog menni. Csak be akarod magad abba a dobozba sűríteni, ahol mindenki más van.
Mi lenne ha nem akarnál már végre ott lenni ahol más van? Ha megengednéd magadnak, hogy te legyél az egyetlen, aki másképp van, mint mások.
Ha megengednéd magadnak azt a mást, ami valójában vagy? Ha nem akarnál normális, hasonló… lenni, hanem egyszerűen, csak te lennél. Még akkor is, ha ez teljesen eltérő az eddig megszokottól.
Légy hajlandó a mások véleménye szerint akár a „nem normális” térben működni, amennyiben a te valóságodban pontosan ez a helyénvaló.
Mikor döntötted el azt, hogy lemondasz másokért magadról?
Mi az a történet, trauma, sztori, ahol elhitted, hogy ezt kell tenned? Hol hitted el, hogy ez így helyes? Mert az anyukám, apukám és a családban mindenki ezt tette. Ha ők így tettek nekem is így kell. Mert hát ugye, ha ők ezt csinálták, annyira rossz nem lehet, és nekem is így kell csinálni.
Ha ők elmentek, nekem sem adatik meg az élet öröme, az élet élvezete. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy oda jussak, ahol ők vannak, mert hogyan is élhetnék, ha ők már nincsenek közöttünk.
Mi van ha csak más térben vannak, és ezt ők választották? El tudom-e fogadni azt, hogy ez az ő szabad akaratukból történt? Mi lenne ha abbahagynám az önvádlást, az önostorozást és elhinném végre, hogy képes vagyok velük kommunikálni?
Ha nem hülyíteném magamat le, hogy én ezt nem tudom, nem vagyok rá képes…
Hajlandó vagy e az összes gyerekkorban elhitt te ehhez nem értesz-t elpusztítani és nem teremtetté tenni, és úgy elkezdeni érzékelni és ébernek lenni a láthatatlan világra, ahogyan csak te vagy képes?
Nem hasonlítani magadat senkihez, semmihez, hanem csak egyszerűen megengedni az a lényedet és önmagadat.
A legnagyobb ajándék amit adhatsz magadnak ha önmagadként működsz.
Hányszor nyomjuk el önmagunkat, csak azért hogy tartozzunk valahová, vagy valakihez?
Minden amit ez felhozott pod poc.
Ne bujkálj tovább, és légy hajlandó saját magaddal, a fájdalmaiddal, traumáiddal… jelen lenni, úgy, ahogy eddig még soha sem tetted. Igen, valószínű piszkosul fog egy két dolog fájni, amit veszteségként könyveltél el, de így tudsz választani valami mást. Hányszor könyvelted el a fájó dolgaidat veszteségként, pedig valójában hozzájárulások voltak?
Ha leveszed róluk a veszteség címkét, megláthatod, hogy ha az ott nem történik meg, mi az, ami nem lett volna? Pedig mennyire jó, hogy van…
Mennyi címkét ragasztunk magunkra, másra , valakire, valamire, bármire, csak nehogy ne legyen ítélkezés nélkül, címke nélkül csak egyszerűen úgy a térben, ahogy tud lenni. Mert nem ezt tanultuk meg, nem ezt láttuk, nem ez a szokás, nem ez a minta hogy ezt lehet így is, ha nem egy teljesen eltorzított valóság.
Hajszolj, rohanj, küzdj, szenvedj, szóval mindenütt add fel önmagad. Lehet ezt teljesen másképp is, ha te elhiszed. Lehet könnyedén is. Minden a hit kérdése, hogy te mit hiszel, és mit tudsz.
Mit tudsz te, amit nem is vagy hajlandó tudni, mert ha hajlandó lennél, akár csak ránézni, vagy jelen lenni egy pillanat erejéig is, meg tudná változtatni az egész eddigi működésed, világod és akár a valóságodat is?
Mi működik neked, ami másnak nem működik itt?
Hogyan lehetne ez másképp, ahogy eddig még sose engedtem meg, vagy soha sem volt még?
Mi van, ha nem kell mindig ugyanazt a forgatókönyvet alkalmaznom, mint eddig, hanem megengedem, hogy az legyen, ami van?
Mi történik akkor, ha akár lehetek spontán is? Valójában semmi sem fog, csak nem lesz egy előre kitalált valami, hanem azt teszed, ami neked működik.
A te valóságodat csak te tudod élni, maximum invitálás lehetsz mások számára, hogy ők is merjék élni a saját valóságukat.
Hol vagy invitálás másnak ahol azt gondolod hogy nem ?
Mivel nem vagy az, amivel azt gondolod hogy mégis? Ha nem vagy önmagad, az nem vonzó. Ha önmagad vagy, az utat tud mutatni másoknak , hogy igenis van élet ott és úgy, ahogy még nem mertük eddig élni a miénket.
Légy hajlandó élni a te valóságodat!!!!!!!
Ez kinek tápláló, nekem vagy neki ? Mert hogy a testemnek és a lényemnek tuti nem.
Ki volt az akire éber voltál, hogy lemond magáról, és azért, hogy ő maradjon, te is lemondtál magadról? De mivel ő már nincs itt, így ezért elhitted, hogy ha nem vagy önmagad, akkor majd megbocsájt neked, és vezekelhetsz ezzel.
Kérdezd meg: Valójában ő ezt szeretné, vagy ezt akarta, hogy te ezt tedd?
Mi az amit tehetsz amivel őt/őket boldoggá teszed?
Mi van ha ő is csak éber volt valamire, és nem tudott vele mit kezdeni, inkább azt választotta, hogy elmenekül? Hogyan tekinthetnél erre úgy, hogy mi az amit ebből hozzájárulásként ki tudok venni önmagam számára?
Mi az a törődés amit ott megadott, vagy mi az, amit megmutatott nekem, mit ne tegyek azzal amit ő választott?
Mit tudok befogadni abból, és azzal együtt hogy ő már nincs itt?
Mit választhatok én, amit nem az ő választása alapján hozok meg, vagy ítélek meg magamban? Mi az az ítélet amit én magamra teszek, vagy mondok az ő választása miatt?
Valójában tehettem volna én ott valamit, vagy csak elhitetem magammal, hogy én vagyok a fő bűnös egy olyan dolog miatt, amibe valójában beleszólásom sem volt?
Hajlandó vagyok-e lemondani a vezeklés, az önsanyargatás, önbüntetés élvezetéről és elkezdeni működtetni az életem ezek nélkül?
Oldás
Most elkezdek úgy teremteni, ahogy ezt én tudom, egy olyan térből, ahol talán még sohasem voltam. Ahol ezek nincsenek, ahol van egy tér, ami már más mint eddig. Ahol hozhatok olyan választásokat, amiknek nem ez lesz a vége. Ahol elhiszem hogy úgy lehetek, ahogy csak én tudok, és az nem rossz vagy jó, és nem helyes vagy helytelen hanem csak egyszerűen van mindenfajta címke nélkül, maga a tér.
