A hely, ahonnan nagyon szép nyerni
Nézőpontok szerint éljük az életünket. Hogy mit hogyan és miért, miképpen és milyen módon is kellene vagy kell csinálnunk. Hogyan is kell jól élni az életünket. Miket és miképpen kell választani az életünkbe. Mert akkor majd jó lesz és boldogok leszünk.
Van, hogy lemásoljuk a szüleinkét. Sőt biztosan lemásoljuk még akkor is, ha azt mondjuk na mi nem leszünk olyanok, mint ők. Fogadalmakat és esküket teszünk ezek ellen. De általánosságban fix, hogy megszegjük a magunknak tett ígéreteinket. Neked vannak ilyen fogadalmaid? Magadnak tett ígéreteid? Eskük, amiket tettél, hogy na azt biztos sohasem?
Valamelyiket sikerült betartanod? Mennyi ilyen megszegett ígéreted van? Mennyi esetében használod azt, hogy majd ekkor, meg akkor, meg majd, ha az megtörténik… Ami tudjuk, hogy sohasem fog megtörténni. Ha az időt használod kifogásként arra, hogy sose merj nagyobbat választani, akkor ezt most abbahagynád? Mert mi történik, ha most fogod megtenni? Bármi olyat megtettél, ami esetében használtad a majd, ha-t …?
Mi az, ami visszatart a választástól? Ki az, aki miatt nem mersz lépni? Mert, ha lépni fogsz, akkor ahhoz előtte az ő kezét el kellene engedned.
De akkor mi lesz vele, és hátsó szándékként mi lesz veled? Mi lehetsz enélkül? Ki leszel anélkül, hogy fogd például a szüleid kezét?
Mi az, ami téged fogva tart valamiben, amit valójában nem szeretsz? Mit szeretsz abban, amit valójában utálsz már? Mert minden rosszban van valami jó. Mit szeretsz abban, amihez ragaszkodsz, és amit valójában a legnagyobb vágyad elengedni? Vagy egyszerűbben mi jó abban a rosszban, problémában, amiben benne vagy?
Minden esetben az a válasz, hogy nincs benne semmi jó. Pedig van, lennie kell. Mert ha annyira rossz lenne, már régen változtattál volna rajta.
Sok esetben annyira hozzá szoktunk már ahhoz, hogy nekünk csak ez és csak így és csak ennyi jár, hogy elképzelésünk sincsen arról, hogy valami mást is van lehetőségünk választani. Vagy, hogy igenis nekünk jár a boldogság és minden jó az életben.
De nem volt rá mintánk, ami megmutatta volna, mert az egész generációban ez volt a jellemző, hogy hogyan is kellene jól élni az életet. Mindenkinek más, és mindenkinek más fog működni. Kinek mit jelent az, hogy jól élni az életem?
Minden olyan eskü, fogadalom, hűség, ami köt minket a családi kollektív szenvedés mintához azt elengednénk-e itt és most? Hajlandó vagy-e arra, hogy megnézd azt, hogy neked mi működik?
Ha nem akként definiálod magad, amit a család mond vagy gondol rólad, akkor ki lehetsz te és mit választanál, ha magadként választanál? Biztos ugyanezt választanád?
Ki vagy te a családi minta nélkül? Ki lehetsz ma és holnap és a jövőben, ha nem mindig egy fix mintához, amit a családból hozol, kötnéd magad? Nem akként jelennél meg a világban és nem ez tükröződne vissza a döntéseidben és a választásaidban?
Találkoztam egy elég érdekes nézőponttal a minap. Egyik kedves kliensem jött, hogy nem tudja de valami nyomás van rajta. Valami nyomja a fejét és a mellkasát. Szeretem azt a kérdést feltenni teljes egyszerűséggel, hogy tud-e valamit mondani nekem, ami bántja vagy agyal-e valamin, vagy egyszerűen ez ott bent mi?
Van, hogy jön válasz, van, hogy nem. Van, hogy azt kapom: nem tudom. Akkor megyek tovább és kérdezek. Hogy ha mégis tudná akkor mi lenne az ott? Van, hogy nem érzéseket kapunk, hanem testi tünetet válaszként. Hogy nyomás. Jó, de mi az a nyomás, ha egy szóval kellene jellemezned? Mi nyom téged annyira?
Sok esetben jön az, hogy fáj, szomorúság, fájdalom, bizonytalanság…
Mihez ragaszkodsz a fájdalomban, amit, ha elengednél, fel tudna oldódni, és meg tudna könnyedséggel változni akár?
Ide kapcsolnám be a vendégem mondatát, hogy neki az ott a fájdalom. A válasza az volt, hogy félelem. Mitől félsz? Az ismeretlentől. Miért kell attól félned? Mert az ismeretlen az fájdalmas.
De ez tényleg igaz, hogy az ismeretlen az fájdalommal jár? Mondta, hogy nem. Ki volt az a családban, akinek ez volt a nézőpontja, hogy az új és ismeretlen dolgok mindig fájdalommal járnak.
Ezt a nézőpontot visszaküldtük a nagyinak, mert hozzá tartozik. Lehetséges, hogy ő is csak hozta, és egy korábbi családtag traumája és története az, ami ilyen módon öröklődik át generációról generációra. Mivel ebben nőttünk fel, hogy ez volt jelen kisgyerekként, hogy mindenki maradt abban, amiben volt, és sose próbált ki új dolgokat, mert az félelmetes, akkor azt itt és most letennénk mi?
Lennénk-e mi a merész elsők, akik megteszik az ismeretlen felé az első lépést?
Tisztelve minden olyan családtagot, aki sohasem mert lépni. Nem rosszá téve, megítélve őket, hogy ők az egyhelyben lépegetést választották a tengelyük körül. Nem elértéktelenítve őket, hogy vágytak, de sosem tettek érte és ez nem jó vagy rossz, hanem csak egyszerűen ezt választották. Megengedem magamnak és kérem az áldásukat arra, hogy én tudjam ezt másképpen csinálni. Meglegyen a lehetőségem és a bátorságom arra, hogy másképpen döntsek, mint eddig a családomban bárki.
