Mennyire kell feladnod magad egy-egy helyzetben, hogy képes legyél végre magadért választani?

Sokszor megfogadjuk, hogy nem leszünk olyanok, mint amilyenek ők voltak. Persze, hogy nem tudunk másmilyenek lenni. Ránézünk az 1 év alatt arra is, hogy mi az, amit elutasítunk a legjobban bennünk és az megtalálható bennünk is.
A legjobb történeteket mindig az élet írja

Megtanulta, hogy nehezen, sokat kell csinálnia és a szidás elől, ha nem teljesített úgy vagy annyit, akkor érkezik a fal, amit az ellen húzott fel, hogy szidás érkezik. Lesz benne egy túlteljesítési kényszer, hogy többet és többet kell tennem, mert akkor majd elég jó leszek.
Neked milyen videót vetít az elméd?

Ha nem a félelmeid uralnák a valóságodat, akkor mi másnak adhatnál teret, aminek eddig nem adtál? Lehet, hogy minden másképpen alakulna?
A Lélekmentor engem is tanít

Amikor 2024-ben elkezdtem a Lélekmentor képzést még fogalmam sem volt róla, hogy mit fog az én életemhez hozzáadni. Mert nem csak azoknak az embereknek az életét, mintáit, programjaikat alakítja át, akik tanulnak, hanem az enyémet, az oktatóét is.
Milyen programokat indítanak el bennünk felmenőink által átélt traumák?
Az egyik fő sérülés vagy program, amivel én a legtöbbet dolgozom családállítások során, az a „nem vagyok elég és kevés vagyok”, valamint ehhez azonnal kapcsolódik „a hibás és én vagyok a bűnös” program. Azt tapasztalom, hogy ezek kéz a kézben járnak.
Az a bizonyos első lépés

Megengednénk-e magunknak, hogy képesek vagyunk megtenni azt az egy lépést, ami elindítja a változást?
Gyakran úgy érzed, mindenki téged bánt?

Neked vannak olyan pillanataid amikor úgy érzed, hogy összecsapnak fejed felett azok a bizonyos hullámok? Mintha minden összeesküdött volna ellened?
Gyökérprobléma

Az energiáknak én mindig jobban hiszek, mint a kimondott szónak. Mert sokszor mást mond a száj, mint, ami valójában van. Egy-két jól feltett kérdés és máris ott vagyunk a gyökérproblémánál.
Mikor találkoztál utoljára… az üzleteddel?

Van már meglévő vállalkozásod? Vagy szeretnél sikert, de valahogy nem érkezik? Vagy olyan kapcsolatban vagy a pénzzel, hogy jön ugyan — de mindig el is fogy?
Mit tartasz fenn valójában a kapcsolatodban?

Magad ellen dolgozol, csak hogy a másiknak jó legyen. Mit döntöttél el és mikor, hogy ő mindenképpen benne kell, hogy legyen az életedben?