Milyen programokat indítanak el bennünk felmenőink által átélt traumák?
Az egyik fő sérülés vagy program, amivel én a legtöbbet dolgozom családállítások során, az a „nem vagyok elég és kevés vagyok”, valamint ehhez azonnal kapcsolódik „a hibás és én vagyok a bűnös” program. Azt tapasztalom, hogy ezek kéz a kézben járnak.
Gyakran úgy érzed, mindenki téged bánt?
Neked vannak olyan pillanataid amikor úgy érzed, hogy összecsapnak fejed felett azok a bizonyos hullámok? Mintha minden összeesküdött volna ellened?
Gyökérprobléma
Az energiáknak én mindig jobban hiszek, mint a kimondott szónak. Mert sokszor mást mond a száj, mint, ami valójában van. Egy-két jól feltett kérdés és máris ott vagyunk a gyökérproblémánál.
Miért szinte lehetetlen túllépni a veszteségen, akár több év elteltével
Nagyon sokszor találkozok azzal a családállítások során, hogy nem tudnak továbblépni klienseim a hozzátartozó elvesztése okozta gyászból. Itt nem a félévesről beszélek és nem is az 1-2 éves gyászról, hanem arról, amikor már eltelt nagyon sok idő.
Mit tartasz fenn valójában a kapcsolatodban?
Magad ellen dolgozol, csak hogy a másiknak jó legyen. Mit döntöttél el és mikor, hogy ő mindenképpen benne kell, hogy legyen az életedben?
Maradhatsz a traumában. Vagy akár ki is jöhetsz belőle?
Mi az a trauma és akár a testi fájdalom használatában, ami annyira értékes, hogy inkább elviseled a fájdalmat is, mint hogy megváltoztasd az egészet?
Mit is kezdj azzal, ha azt érzed, hogy ez a nap nem a tiéd?
Mert, hát ugye vannak olyan napok, amikor úgy kelünk fel reggel, hogy még az ujjunkat sem szeretnénk kidugni a takaró alól. Amikor, én úgy szoktam ezt képletesen szemléltetni, hogy előtört bennem a dinoszaurusz, aki maga körül most törne és zúzna legszívesebben.
Miért történt már megint ez velem?
Hányszor vagy úgy a kapcsolataidban, hogy már megint ez történt velem? Hogy ugyanabba a gödörbe estem bele, mint amiből kikászálódtam.
Nehézségre vagyunk huzalozva?
Néha úgy érzem, hogy olyan, mintha fixen be lennénk mi emberek kötve valamilyen láthatatlan szállal ahhoz, hogy a nehézség mindig jelen legyen az életünkben.
Megengedésbe tudsz-e kerülni azzal, hogy a gondolataid miatt vagy abban éppen, amiben vagy?
Mennyiszer rontjuk el azzal a jelen pillanatot, hogy csak azt figyeljük folyamatosan, hogy mi nincs még itt és miért nem vagyunk még ott, ahol valójában már lenni szeretnénk?
