Előttem van életem tiszta vászna, mit is kezdhetnék vele?
Mi az amit rá szeretnék írni, és mi az amit legszívesebben levennék róla?
Írni még csak csak tudsz rá, de levenni semmi esetre sem. Minden, ami történt veled, csak azért történt, hogy hozzád adjon, és ne elvegyen belőled. Mik azok a történések, dolgok, események, emberek akiket azon nyomban ki szeretnél radírozni az életed vásznáról?
Nézd meg azzal a szemmel, hogy ha az ott nem lett volna, te milyen nem lennél? Mi az, ami nem lenne az életedben? Mi az, ami nem lenne az életed része?
Minden helyen ahol falat emeltél és falakat húztál magad köré, azt hajlandó vagy-e leengedni? Csak annyira, amennyire megy, és amennyire telik tőled.
Milyen érzést vált ki az belőled, hogy vannak falaid? Hogy szembesülsz azzal, hogy van ilyened, holott eddig egyszer sem vetted észre, hogy fent voltak.
Mit jelent az, hogy fent vannak a falaim?
Amikor valami hatásra, ami ér téged, reakcióba mész, és például rosszul esik, ha valaki mond neked valamit. Energetikailag megáll az egész, és nem tud a dolog elfolyni melletted. Újra és újra gondolod, hogy miért pont azt mondta, miért pont ezt tette veled, és miért nem történtek a dolgok másképpen.
Ha nem érintenek meg az események, nincs heves érzelmi reakciód, hanem el tudnak szépen folyni melletted, nem engeded meg, hogy hasson rád, akkor a falaid lent vannak.
Mennyiszer zárkózunk be ezek mögé, és nem engedjük meg magunknak, hogy enélkül legyünk. Annyira megszokjuk a fájdalmakat, érzéseket, érzeteket, tüneteket, hogy ezek már az életünk részei, olyan mindennaposak, mint a fogmosás. Annyira az életünk részévé válnak, hogy már fel sem tűnnek, hogy ott vannak, és eszünkbe sem jut, hogy lehetne ez akár másképp is.
Hányszor használjuk a falakat arra, hogy megvédjenek minket másoktól, de sokszor saját magunktól is. Mert a falak nem csak arra valók, hogy mást zárjunk ki, hanem kizárjuk saját magunkat is.
Mennyiszer használod magad ellen a falaidat? Meg tudnád egyszerűen csak engedni magadnak, hogy megjelenjenek azok az érzések? Tudnád-e az összes érzésedet, vagy azt ami éppen felbukkant a falaidon, üdvözölni és el tudnád e engedni hogy hadd menjen?
Mi az elsődleges érzésed, ami jön, amikor fent vannak a falaid? Sose az jut eszünkbe, hogy nem mi vagyunk a hibásak. Általában az elsőd, ami feljön bennünk az, hogy valamit biztosan rosszul csináltunk, aminek a következménye ez lett, vagy ezt tették velünk.
Mennyi helyen érzed magad hibásnak, ahol nem is te vagy az, aki elkövetett valamit?
Ez sokszor gyerekként rögzül be, mert nem mondja el nekünk senki sem, hogy bizonyos dolgok alakulásához semmi közünk nem volt. Például szülők válása, szülő halála, testvér halála vagy ide tudom sorolni a bántalmazást is.
Gyerekként el kellett volna mondania a szüleinknek, hogy ezekért a dolgokért nem ti vagytok a hibásak. De sok szülő ezt elfelejti, és sok szülő nem is gondol erre, hogy a gyermeke ezeket a dolgokat így értelmezte és fordította le a fejében. A vendégeim többségénél ez van mögöttes tartalomként egy hordozott bűntudat egy olyan dolog miatt, ami nem is az ő hibájuk volt. Néha csak egy mondat kellene az hogy „Ez nem a te hibád. Nem a te felelősséged az, hogy az életünk így alakult.”
Ha ezt nagyon sok szülő megtenné, nem lenne ennyi megfelelési kényszer, ennyi önértékelési probléma, ennyi mindenért én vagyok a hibás, nem vagyok elég jó, kevés vagyok, és sorolhatnám…
De annyira el vannak foglalva a saját fájdalmukkal, gyászukkal, érzéseikkel, hogy sok esetben ez nem jut az eszükbe, kivéve aki tudatosan él és tud erről, hogy ez egy olyan lépés, amit nem ártana megtenni a gyermek későbbi felnőtt éveire tekintettel.
De honnan is lenne nekik gondolatuk erre? Ők nem az a generáció, akik elmentek és kibeszélték a gondjaikat. Ők azok, akik abban nőttek fel, hogy azt szagolod amit szakítottál. Jaj mit mondanak mások, jaj mi lesz a szomszéd véleménye. Valljuk be, ez belénk is belénk lett kódolva, és nem a legkönnyebb ezt felszínre hozni és kidolgozni.
Mennyi ilyen belénk kódolt, nem általunk kitalált nézőpont van, amit ha elengednénk, akkor meg tudna változni az életünk?
De nem tesszük, mert ez a megszokott, és ez a biztonságot adó tér, amiben már egész jól elvagyunk. Az ismert sz… szaga már ismerős. Annak az illatát már megszoktuk, már nem okoz meglepetést, nem tud újdonsággal szolgálni, azt már ismerjük és ennyi.
De ha valami teljesen új érzés, gondolat, érzet jön be, na az okoz aztán csak galibát, mert az a kis megszokott rendszert az állóvizet felkavarja, és hullámokat generál. Mert ott a lehetőség arra, hogy a megszokottat megváltoztassuk, és ez eltölthet minket akár félelemmel is, mivel akkor a jól megszokottól el kell térni. Vagy merész leszel, vagy maradsz, és beleragadsz a megszokásba.
Ha ugrani mersz, kérdezd meg:
Mitől félsz valójában? A te félelmed valójában? Hozzád tartozik vagy csak hordozod magadban azt, ami másé. Ez lehet hogy a családodé, lehet hogy a barátodé lehet valaki olyané aki mellett csak elmentél, és az ő érzéseit, gondolatait, dolgait a magadévá tetted, mert előző életedben volt vele egy szerződésed.
Bármelyik emberrel, akivel találkozol életed folyamán, és van vele kötött szerződésed, hogy ebben az életben is egymásnak generáljátok a dolgaitokat, azt hajlandó vagy e felbontani? Hogy minden érzésével, gondolatával úgy teszel, hogy neki könnyebb legyen, mintha a tiéd lenne.
Mi a legrosszabb ami történhet, ha én teljesen mást választok, mint amit mindenki választott körülöttem? Ha nekem nem elég a megszokott sza… Ha én tudom, hogy ennél van valami több is.
Lehetek én az első aki másképp csinálja? Még ha a családi lelkiismeret másképp is akarná?
Megengedhetem e magamnak, hogy teljesen más legyek, mint a barátaim, a családom, a környezetem? Ha ezzel teljesen egyedül is leszek, és magányos, mert senki nem fog támogatni engem ebben, hiszen a saját traumájából és mintájából fog reagálni rám és a dolgokra?
Mivel lesz másabb ez az egyedüllét érzése, mint az eddig megszokott?
Van e okom ettől tartani? Valójában nincs, mert eddig is ezen mentél keresztül, ezt már ismered. Rettegsz a magánytól, holott egész életedben az voltál mindenhol. Félsz egy olyan érzéstől ami minden nap jelen van az életedben, és minden nap részese vagy. Kérdezem van okod akkor félni tőle, ha már ismered?
Választhatsz teljesen mást, hiszen ennél csak jobb lehet. Légy merész, és ugorj, még ha senki nem ugrott, akkor is. Még ha mindenki a szakadék szélén lavírozott, légy te az első, aki le is ugrik.
Oldás
„Megengedem magamnak, minden félelmem ellenére, hogy védőháló nélkül az ismeretlenbe ugorjak, még ha ezzel teljesen egyedül is maradok, és nem támogat senki nem. Megengedem magamnak, hiszen ezt már ismerem, hogy minden érzés, gondolat, érzet átfusson rajtam. Átjárja minden porcikámat és folyjon át rajtam.
Leengedem az összes felhúzott falamat ami eddig a védelmet adta, de ma elég volt, és amennyire tőlem telik, és amennyire csak megy, leengedem a falaimat.
Leszek én a kő a folyóban aki mellett elfolyik a víz, és nem állítja meg a folyó folyását.”
