Te hány évesen haltál meg valójában, belülről, lélekben?
Hol volt az a pont, amikor ezt könnyebb volt választanod, mint érezni azt, ami elől ide menekültél? Ilyen és hasonló kérdésekre kaphatsz válaszokat a transzgenerációs oldás során
Mi volt az a traumád, ami ekkora hatással volt rád, hogy lezártad az össze érzésedet, érzetedet, és könnyebb magadnak is azt hazudni, hogy nem érzel semmit sem?
A nem érzek semmit, és a nincsenek érzéseim is ugyanolyan sokat mondóak, mintha azt mondanád, hogy ez fáj, vagy ettől boldog vagyok.
Ez egy megtanult, vagy elsajátított mechanizmus, amit te gyerekként láthattál, hogy a szüleid, hogyan reagálják le az őket ért traumákat. Ezáltal, ha ők így csinálták te is így fogod, és nem tudsz másképpen, mert mindenki számára a szülő lesz a követendő példa.
Csak akkor változtatsz rajta, ha már annyira fog fáj az, ami téged nyom, hogy rálépsz az önismeret útjára.
Hogy egyáltalán elkezdj azzal a traumákkal, téged ért helyzetekkel, problémákkal foglalkozni. Hogy megnézd azt, hogy mi az, amit ebből te teremtettél magadnak, és mi lehet az, ami mondjuk nem veled kezdődött el, hanem nálatok generációról-generációra száll, mint valami hagyaték. Akár hívhatnánk így is, mert vannak sztorik, történetek, amik igenis egyik generációról mennek a másikra öröklődve. Addig fognak öröklődni, amíg lesz egy olyan családtag, aki azt mondja, hogy neki ebből elege van, és ezen szeretne változtatni.
Na ők a család általában fekete báránynak tartott tagjai. Ők hivatottak arra, hogy legyen esélyük gyógyítani a rendszerben keletkezett problémát.
Hajlandó lennél-e te magadat nem fekete báránynak tartani, hanem annak a csodálatos személynek, aki a rendszer gyógyítója?
Igen, tudom, nem könnyű így tekinteni magadra, mert ez a világ, amiben most élünk, nem ehhez segít hozzá, hogy te egy személyben csodálatos vagy. Hanem azt erősíti benned, hogy igenis hibás vagy, nem elég, ha nem érsz el azonnal valamit, akkor nem vagy rá képes, és kevés vagy. Annyira felgyorsult minden, ha nem azonnal kapsz meg, vagy teremtesz meg valamit, akkor az már nem is lesz jó.
Hajlandó vagy-e te a te életedben lelassulni, még akkor is, ha a világ melletted rohangál, mint pók a falon? Megengedni magadnak, hogy semmi baj nincsen azzal, ha lassan éled az életedet? Mert csak végig akarsz futni rajta, vagy szeretnéd minden pillanatát, minden szépségét megélni a magad módján?
Ezt kérdezd meg magadtól, hogy futni akarsz, mint valószínű a te klánodban mindenki? Vagy hajlandó vagy-e lassú léptekben menni?
Megkérdezted-e már valaha a családodat, hogy mi is az, ami elől valójában mindenki fut, vagy menekül?
Egy menekülés esetén, vagy futás esetén, lehetséges, hogy családi generációs szinten van valahol egy olyan háborús történet, ami nincs a helyén kezelve. Vagy a történet nincs a helyén, vagy nincs elismerve a családi regében. Hajlandó vagy-e a menekülési történeted alá nézni, hogy valójában te vagy az aki menekülni akar, vagy csak hordozod magadban ezt a futási kényszert.
Mert, ha te arra a kérdésre, hogy mi elől menekülsz, nem tudsz a saját életedben mondani valamit, akkor nagy a valószínűsége, hogy nem nálad kell keresni a titok nyitját. Nem nálad lesz a kulcs, ami a zárba illik. De te vagy az, aki alkalmas arra, hogy ezt a kulcsot megkeresse, és meg is találja.
Hajlandó vagy-e arra, hogy a te életedben jelen lévő dolgokra, problémákra, traumákra rá nézzél úgy, hogy mi valójában a tiéd, és mit hordozol generációs szinten magaddal. Lehet, hogy ha rálátsz, meg fogsz lepődni, hogy mennyi sajátodnak hitt dologból milyen sok lesz az, amit te csak hordozol.
Én sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy valójában akkor mi az enyém bármiből? Rá kellett jönnöm, hogy nagyon-nagyon kevés az, ami az enyém.
Gyere el egy transzgenerációs oldásra, ahol ezekre rálátást kaphatsz te is.
Mi az, amit a te életedben bajként, problémaként definiálsz most? Mi az, ami ebből nem a tiéd, és akár el is engedheted, le is teheted a terhet, és vissza is adhatod annak, akihez tartozik.
Akinek a sorsát viszed magaddal, mert családi szinten nem lett elismerve számára, és a tisztelet sem lett megadva a sorsának, és neki. Hogy vannak olyan sorsok, amik nagyon nehezek, szinte minden családban fellelhetőek.
Hajlandó vagy-e te megadni a tiszteletet, és a családi rendszerben a helyet annak a történetnek, ami befolyásolja a te életedet, és az alakulását?
Vagy-e olyan merész, és vagy-e hajlandó tenni magadért, és az életedért még akkor is, ha te leszel az, aki először teszi ezt a saját családjában? Megmutatva, és invitálva a többieket, hogy lehetőségük van ezt választani.
Milyen olyan trauma, probléma van a te családi történetedben, amit már annyiszor hallottál egy-egy összejövetel esetén, csak nem voltál vele tisztában, hogy mennyire képes ez az egész sztori korlátozni, vagy akadályozni azt, hogy te azt az életet éld, ami a tiéd, és nem azét, akiével talán össze vagy azonosulva? Hajlandó vagy a saját életedet, és a saját valóságodat elkezdeni élni, és ne más sorozatában lenni a főszereplő, hanem csak a sajátodban?
Én sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy valójában akkor mi az enyém bármiből? Rá kellett jönnöm, hogy nagyon-nagyon kevés az, ami az enyém.
Köszönet az illusztrációért a Pixabay alkotóinak.
