Mennyiszer vagyunk az idő fogságában?
Csak rohanunk, mint akinek muszáj. De hova valójában? Mi elé futsz, amit inkább megelőzöl, mint hogy megvárd, hogy ideérjen. Miért futsz a dolgok elé?
Mi volt az, amit, ha hamarabb oda érsz, akkor meg tudtál volna előzni? Miért kell neked két lépéssel a dolgok előtt lenned? Mi az, amit ezzel kontrollálni akarsz, vagy minek engeded meg, hogy így kontroláljon téged?
Mikor, hány évesen engedted meg, vagy tanultad meg, vagy tanították meg neked, hogy az idő nem a barátod? Mi elöl kellett menekülnöd, vagy folyamatosan elfutnod?
Lehetséges, hogy nem is te menekülsz folyamatosan az idő elől, hanem generációs szinten hordozod az egész rohanást? Ránéztél-e már valaha, hogy neked kell sietned, vagy valakinek kellett, és nem sikerült, ezért te teszed helyette?
Hajlandó vagy-e ezt abba hagyni, és befejezni? Megengedni magadnak azt, hogy ezt leteheted?
Azt a részt belőle, ami nem hozzád tartozik, csak te csinálod, mert csinálnod kell. Hiszen köt a családi kollektívhez való hűséged. Ha már fekete bárány voltál, vagy egyszerűen csak nem illettél bele a családi képbe. Tudat alatt nagyon szerettél volna, ezért előszedted a régi, megszokott hűséget.
Minden olyan generációsan átöröklött, hordozott, cipelt terhet, mintát, viselkedést, működést, amit te csak hordozol, azt hajlandó vagy-e letenni, és abbahagyni?
Mindenhol, ahol a menekülés, és az idő fogsága nem a tiéd, azt hajlandó vagy-e visszaadni annak, akihez tartozik?
Vagy mi elől menekülsz ezzel, hogy képes vagy egy 24 órából mindet teljesen betáblázni, hogy ne legyen lélegzetvételnyi időd sem? Mi az, amit ezzel eltakarsz? Amire nem vagy hajlandó ránézni, mert a válasz nem lesz könnyed számodra.
Hány évesen kezdted ezt csinálni magaddal, mert könnyebb volt az, mint felismerni, hogy mennyire egyedül vagy, és magányos valójában? Hogy könnyebb volt az órákat betáblázni, minthogy szembesülj már gyerekként azzal, hogy mennyire egyedül is vagy valójában?
Ezzel az idővel való küzdelemmel kit is védelmezel valójában? Magadat, vagy másokat? Mit ad neked ez a harc, amit eldöntöttél, hogy másképpen nem tudod megkapni?
Hajlandó vagy-e abbahagyni a folyamatos küzdelmet, és harcot az idővel, ezzel generálva azt, hogy folyamatosan hadilábon álljatok?
Minden helyen, ahol harcolsz, és az időt nem tekinted a barátodnak, ott hajlandó vagy-e kebledre ölelni a távolságtartás helyett?
Kinek van nagyobb szüksége a másikra? Mindenhol, ahol elhitted, hogy valójában az idő az ellenséged, ha őszinte leszel magadhoz, ki tette arra a helyre?
Bármelyik életedben, amikor választottad, hogy az ellenségeddé teszed azt hajlandó lennél-e törölni?
Mindenhol, ahol az idővel való küzdelmet azon kielégíteni való szükségleteid közé helyezted, mint ahol az van, hogy vegyél levegőt, onnan hajlandó vagy-e levenni, és arra a helyre tenni, ahova való valójában. Mert ezzel generálod, és teremted meg azokat a lehetőségeket, ahol újra, és újra mindig harcban kell állnod vele.
Észrevennéd-e, hogy miközben ezt teszed, aközben az olyan dolgok mellett is elrohansz, amiket át kellene élned?
Kiélvezve minden pillanatát, beleengedve magadat abba az egészbe. Mert ez így bárhogyan is csűrjük, vagy szépítjük, nem kerek az egész. Nem tiszteletteli veled sem, és a másikkal sem. Mert így mindkettőtök feje felett folyamatosan ott lebeg az idő fogsága.
Hajlandó vagy megengedni magadnak azt az életet, ahol lehetséges, egy másik valóság is? Megengednéd ennek a lehetőségét, hogy nem kell csinálnod ezt örökké?
Vagy meglátni azt, hogy van az a bólya, ami mellett kiköthetsz? De éppen nem látod mert rohanásban vagy. Hajlandó vagy kinyitni a szemedet?
Mindenhol, ahol nem mersz kikötni, mert egész életeben rohantál és nem tudod, hogyan is kellene lassítani, ezt megengednéd-e magadnak? Hogy igenis van rá lehetőséged. A saját tempódban, ütemedben lassítanál-e az életeden, úgy, ahogyan neked az még megfelelő lesz.
Mindenhol, ahol a kikötés félelemmel tölt el, mert mindenhol csak kicsi időt töltöttél el eddig, mert tovább maradni túl veszélyes, mert az érzelmek is megjelennek a térben.
Mindenhol, ahol nem is kikötéstől félsz, hanem a saját érzelmeidtől valójában, mert a tieid soha nem voltak fontosak senkinek sem, ezért azt tanultad meg, hogy azokat nem is kell figyelembe venni, sem kielégíteni őket. Ott megengednéd-e magadnak, és másnak is, hogy szerethető vagy?
Mindenhol, ahol azt gondolod magadról, hogy nem vagy szerethető, ott megengednéd-e, hogy mi van akkor, ha ez nem igaz valójában?
Hajlandó lennél-e megismerni magadat, és a saját érzéseiddel kezdenél el ismerkedni, a másoké helyett
Oldás
Megengedem magamnak, hogy először az én saját érzéseimet vegyem figyelembe, hogy nekem mik a fontosak, és nekem mik okoznak örömet.
Univerzum, kérlek mutasd meg nekem azokat a helyeket, lehetőségeket, embereket, amik által én még jobban tudom magamat értékelni, és szeretni. Azokat a dolgokat kérem az életembe, amiktől boldog vagyok, örülök, és amik által értékesnek tudom magamat gondolni, és érezni.
Megengedem magamnak, hogy ezeket be is tudjam fogadni, és meg is tudjam engedni magamnak, hogy a teremben legyenek. Bármilyen ellenállásom van ezzel kapcsolatban, vagy bármivel kapcsolatban, azt itt és most hajlandó vagyok elengedni, hogy ezek a dolgok ne irányítsák az életemet.
Bármi, amit az idővel kapcsolatban magamévá tettem, megtanultam, elsajátítottam az életemben, azt hajlandó vagyok megkérdőjelezni magam számára, hogy mi igaz nekem ebből, és mi az, amit könnyedséggel elengedhetek.
Hajlandó vagyok egy teljesen új valóságot létrehozni saját magam számára, ami nekem működik, és nem azt csinálni, ami másnak a jó. Mert úgy szeretném az életemet élni, ami az én valóságom, és ami nekem okoz örömet.
Köszönet az illusztrációért a Pixabay alkotóinak.
Iratkozz fel hírlevélre és töltsd le az ajándékod:
Iratkozz fel a Lélekkel Suttogó hírlevélre, és küldöm az ingyenes NEM VAGY ELÉG JÓ…? workshopot a videóval és a munkafüzettel. Válaszolj magadnak őszintén a kérdésekre, figyeld meg, mit hoznak fel benned az elhangzott gondolatok. Használd az oldásokat, amikor csak szükségét érzed.
