Szolidáris káosz - hogyan keltünk zűrzavart, hogy közösséget vállalhassunk benne?
Mennyi hazugságot kell létrehoznom és kitalálnom, hogy fenntartsam azt a zűrzavart, amit valójában nem szeretnék? Sőt, szabadulni akarok tőle... de annyira mégsem...
Ebben az esetben elismernéd-e azt, hogy elképzelhető, hogy valamilyen előnyöd származik abból a káoszból, amit ez a hazugság hoz létre?
Mert van ám ilyen rejtett vágyunk a rosszra. Hallom itt a nagy felmordulást, hogy nem is. Nem akarjuk, hogy jelen legyen. Meg minden ilyen bla, bla.
Kérdésem, hogy akkor miért is van körülötted? Folyhatna, ömölhetne, csinálhatna bármit, ha te nem akarod nem hat rád.
Hol és mikor döntötted el, hogy neked kell foglalkozni a rosszal?
Lehet, hogy gyerekként kaptál olyan szerepet, hogy neked mindent meg kell oldanod? Mert lehetséges, hogy a szülők nem voltak jelen. Ez adódhat abból, hogy elhaláloztak, vagy jelen voltak testben, de tudatban nem. Vagy jelen voltak, de másba ragadtak vagy mással foglalkoztak. Ez lehet alkohol, drog, munka, nők és férfiak is.
Mindegyik esetben azt tanulod meg ezek által, hogy oldd meg magad. A legnagyobb vágyad az lesz, hogy legyen már vagy jöjjön már valaki, aki végre megtart vagy megteszi helyettem. De, ha jönne sem lenne jobb, mert azt meg, hogy megtegye, meg sem engeded neki. A szád ezt mondja ki, de a tudatod nagyon ellenáll, mert mi van, ha megteszi, hozzá szokok és eltűnik.
Ez a tisztes távolságtartás és védekezés a csalódás ellen.
Mennyi falat húztál fel és használsz arra, hogy védekezz?
Te ismered a saját falaidat? Ismered azt, hogy miket használsz védelemként?
Nem engedünk senkit sem igazán közel, nagyon kevesen vannak, akiknek megmutatkozunk… rengeteg hazugságot elhittünk ám arról is, hogy mi lesz akkor, ha meglátják azt, hogy kik is vagyunk mi.
Minden másról és magunkról elhitt hazugság rengeteget, amit mi hoztunk létre, mert könnyebb volt ezzel védekezni, mint megmutatni magunkat ezeket abbahagynánk-e? A hazugságok gyártása mit ad nekünk, amit másképpen nem kapunk meg?
A hazugság rendben van, hogy elzár mástól, de sokszor magunktól is. Főleg magunktól, mert a legtöbbet magunk ellen gyártjuk. Hogy nem vagyunk szépek, nem érünk annyit, nem választanak minket, nem vagyunk szerethetőek és még sorolhatnám mik és milyenek nem vagyunk.
Kitől és honnan tanultad ezt el? Melyik szülőd, vagy ki volt az, aki soha nem volt megelégedve magával? Ezáltal megtanultad, hogy te se legyél, mert átvetted tőle.
Meg, hát, ha az anyámnak, vagy az apámnak, vagy valakinek a családban nincs, akkor nekem sincsen jogom arra, hogy másképpen gondolkozzak magamról…
Egy lánygyermek esetében, ha az anya önbizalomhiányos és ezt hallja folyamatosan a lány, ezért nem mer majd jobban kinézni, mint az anya. A gyerek egész élete végéig szolidáris a szülőhöz. Képes arra is, hogy a szülő ne legyen egyedül, ugyanazt a zavart magának is létre hozni tudattalanul az életében.
Minden olyan dolgot az életünkben, amit azért hoztunk létre, mert ezt láttuk, ezt tanultuk vagy azt gondoljuk, hogy ezt érdemeljük vagy a legszélsőségesebb esetben nem akarjuk a szülőt egyedül hagyni abban, amiben van – ezeknek a létrehozását az életünkben hajlandóak lennénk-e abba hagyni?
Ha a szülő egyedül van, nem lesz párunk. Ha boldogtalan, azok leszünk mi is. Ha beteg, majd mi is. Ha önbizalomhiányos, akkor mi is testképzavart is létre tudunk tudattalanul hozni.
Ez egyik fél számára sem lesz jó.
Attól nem fog változni senki helyzete sem. Fel kell oldani mind magunkat mind a gyerekeinket az alól, hogy ezt tegyék meg nekünk vagy mi tegyük meg a szüleinknek. Mert nem csak a mi gyerekünk cselekszik ily módon, hanem mi is a szüleink felé.
Minden nekik tett ígéretet, hogy egész életünkben csak ő értük cselekszünk az életünkért cserébe, ezt befejeznénk-e? Minden tudatos és tudattalan működést, ahol nem én magamért választok, hanem első sorban a családomért ott megfordítanád-e a sorrendet?
Oldás:
„Feloldozom magamat, a szüleimet és a szélesebb családomat az ígéretek alól, amiket tettünk egymásnak. Ami nem engedi meg egyik fél számára sem a boldog és kiegyensúlyozott életet. Mert köt minket a neki tett ígéretünk, amit megszegni nem lehet.
Minden ilyen kötést, ami nem engedi meg a szabad választásunk jogát, hajlandó vagyok feloldani és elengedni.
Megengedve minden fél számára, hogy azt válassza, ami neki a legnagyobb jót hozza el az életében. Minden hazugságot, amit elhittem arról, hogy ezt nem lehet, most hajlandó vagyok törölni.
Választani azt az életet, ami rólam szól, és amiben nem a hazugságok szerint élek. Ezt megteszem magamért.”
