Hogyan mondj le minden esetben önmagadról?
Amikor valaki elindul az önmunka terepén, előfordul, hogy jelentős változások állnak be úgy a viselkedése, mint a választásai terén.
Az érzés ahhoz hasonlítható, mintha csak lézengenénk a saját életünkben egy bizonyos ponton. Az eddig ismert mechanizmust már nem akarjuk csinálni, de az újtól még tartunk. Olyan hosszú ideig voltunk a régiben, hogy van egy kis félelem, hogy esetleg lehet másképpen is csinálni. Tartunk akár attól is, hogy meg fognak minket ítélni. Akár haragudni fognak ránk, mert eddig azt ismerték rólunk, hogy mindenre igent mondunk, és ránk mindig lehetett számítani. Pedig ordított bennünk a nagy nem, de a szánkon más jött ki.
Ha ez, tegyük fel, még meg is van spékelve azzal, hogy konfliktuskerülők vagyunk, akkor ez egy remekül összerakott tutibiztos hogyan mondj le minden esetben önmagadról. De, ha ez még így önmagában nem elég, lehet megéltük a szülők válását. Vagy más olyan eseményt aminek hatására úgy éreztük, hogy nem figyeltek ránk, nem választottak minket. Ezt mi esetleg úgy fordítottuk le, hogy nem vagyunk elegek, és jók sem… Így aztán halmozottan, extrán hátrányos helyzetből indulunk el.
Ha van még bennünk mentsük meg program is, mert gyerekként elhunyt valaki vagy valami olyan történt, ahol valamit tenni kellett volna, az én dolgom lett volna, meg kellett volna mentenem programunk van, akkor ebben a részben, ahol a régihez már nem tudunk visszamenni, az új még nincs itt, a köztes állapotban nem tudunk csak úgy meglenni.
Olyan mintha folyamatosan a gyerünk, haladjunk, menjünk lenne bennünk. Hogy mi állhatunk és megvárhatjuk tétlenül, hogy az új megérkezzen? Annyi gyerekkorból hozott program, minta tudja ezt felülírni és átírni, hogy úgy érzed, neked nem lehet csak úgy lenni.
A haszontalanság érzete egyenesen kikészítő.
Mert, ha nem csinálsz valamit akár a figyelem, szeretet vagy egyéb más hátsó szándék kielégítésére akkor ott fog dörömbölni benned, hogy haszontalan vagy.
Sőt még, ha másnak születtél, mint aminek vártak, vagy nem teljesítetted be mások álmát, vagy más mertél lenni, mint ők, akkor ez mélyen benned van tudatalatti szinten, hogy:
Sose leszek jó. Ezért túl kell teljesítenem, kompenzálnom kell és majd, ha megfelelek neki, mert azt teszem, amit ő szeretett volna, vagy ő mond, akkor majd elengedhetem magamat.
Pedig nem. Ez, ha nincs kioldva, mindig benned lesz. Nem fogsz tudni róla, de mindig meg akarsz a téged elutasítónak, megítélőnek felelni.
Tudattalanul a tetteiddel folyamatosan be akarod bizonyítani neki vagy azt, hogy jó vagy, vagy azt, hogy nem. Ha te lázadó vagy, aki szembe megy ezzel az egésszel, tudd, hogy ennek, valahol a mélyben, ugyanaz a törekvés a kiindulópontja. Hogy így vagy úgy, annak a szülőnek vagy akárkinek a figyelmét akarod. Mert ha leszid akkor az pont ugyanúgy figyel rád, csak a negatív módon. Mert az is egy figyelem. Ha a gyermek nem kap dicséretet vagy jó szót sosem akkor sok esetben a rosszalkodással hívja fel a figyelmet magára. Mert mindegy, a figyelem az figyelem.
Na ezekből kifolyólag a problémás történetek hány százalékában kérdezi meg magától az egyén, hogy miért is csinálja ezt valójában? Kinek a figyelmét akarja felkelteni azzal ahogy viselkedik? Nem kérdezzük meg persze ezt magunkról, csak nyugtázzuk: ez a gyerek rossz.
Rendben van, de miért is?
Ha most azt hiszed, hogy jól eltértem az eredeti gondolattól, tudd, hogy valójában fontos információt tartalmaz. Meert ezek alapján valójában nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy csak úgy legyünk a térben. Hogy türelmesen kivárjuk amíg megérkezik hozzánk az a bizonyos új verzió. Mert, ha dolgozol magadon és az önmunkába fektetsz bele, akkor bizonyos időszakonként ez elő fog jönni. A régit kinövöd, az új meg még nagy rád.
Hajlandó vagy belenőni az új verziódba? Saját magad számára megkönnyíteni ezt a köztes létet?
Hogyan? Hát úgy, hogy türelmes leszel saját magaddal.
Megnézed, hogy a várakozás alatt mik jelennek meg benned? Érzések, érzetek, programok, működés. És amíg várakozol, addig ezek kibogozásával el tudod ütni az időt. Hogy melyik honnan jön, mi az alapja, és mi okozza ezt benned? Tehetsz fel kérdést is, hogy
Hogyan tudnám ezt a köztes időt tartalmasan eltölteni, ha nem átfutni és átrohanni akarok rajta? Mit vehetek észre ebben jó dolgot? Mit tanulhatok addig is magamról, amíg várakozok?
Ha úgy érzed, ez nem megy egyedül, gyere el egy egyéni konzultációra, ahol ezt a nagy gubancot segítek kibogozni.
Nem rohanva előre, hanem abban a tempóban, ahogyan képesek vagyunk kioldozni a kavarodást.
Ha a köztes térről nem lenne semmilyen információnk és megoldási útvonalunk rá, vagy éppen az elkerülésére, hogyan tudnád befogadni úgy, mint eddig még soha sem, azt, hogy csak úgy vagy?
Ha úgy érzed, ez nem megy egyedül, gyere el egy egyéni konzultációra,
ahol ezt a nagy gubancot segítek kibogozni. Nem rohanva előre, hanem abban a tempóban, ahogyan képesek vagyunk kioldozni a kavarodást.
