Nehézségre vagyunk huzalozva?
Néha úgy érzem, hogy olyan, mintha fixen be lennénk mi emberek kötve valamilyen láthatatlan szállal ahhoz, hogy a nehézség mindig jelen legyen az életünkben.
Hogy nem lehetnek olyan pillanataink, amiben örüljünk valaminek. Mert, ha ez is van akkor is megjelenik biztosra egy olyan kis cuki kis gondolat előbb utóbb, hogy ez nem jó ez nem helyes és ez nekünk nem jár. Mert vagy történt egy olyan trauma gyerekként velünk, amiről nem mi tehettünk és nem mi voltunk a hibásak, de nem tudtuk azt sem, hogy ezt mi magunkban a gyereki elménk az így fordította le, hogy azért ő a hibás.
Ilyenek lehetnek a testvérek halála. Még akkor is ezt fogja kiváltani, ha nem is találkoztatok valójában, mert ő már jóval a születésed előtt eltávozott. Akkor is bűnösnek fogod magad érezni, ha az egyik szülő korán eltávozott. De ezt én nem fixálom be csak hogy gyerekként, mert ez az a trauma, ami akkor is ezt az érzést, érzetet fogja kiváltani belőled, ha a szülő 100 éves, te meg 80.
Ezt az egy traumát én nem kötöm idő intervallumhoz. A többi esetben gyerekkori sérülés mindenképpen ez a folyamatos hibás vagyok, bűnös vagyok, rosszul érzem magam, minek vagyok. Egészen visszamehet akár a fogantatásod pillanatáig vagy egészen akár előtte való időkre is. Mert ám az sem mindegy, hogy a szüleid a fogantatás előtt milyen állapotban voltak lelkileg és az sem mindegy, hogy amikor létre jöttél, akkor abban a pillanatban a szülők hogyan és milyen módon kapcsolódtak.
Van szerencsém transzgenerációs állításokat is tartani, amik esetében annyira szépen megmutatkozik, hogy a te életedben jelen lévő probléma vagy viselkedés vagy akármi kitől és honnan is jöhet.
Sok minden nem velünk kezdődött el, hanem mi csak a tünetek hordozói vagyunk.
Mi magunkat a fekete báránynak érezzük. Azt érzékeljük a legtöbb esetben, hogy mintha mi nem is a családhoz tartoznánk. Mintha nem tudnánk hozzájuk kapcsolódni. Aki így érzi magát az tuti biztos, hogy a család rendszer gyógyítója valójában.
Igen ez fárasztó, igen ez nem könnyű mindig, mert olyan, mintha a létező összes baj a te nyakadba folyna. Nálad landol a sok trutyi, és néha egyszerre.
A rendszer téged tart annak a legerősebb tagjának, aki képes ezt az egészet gyógyítani. Viszont, ha te nem teszed, akkor majd teszi ezt egy később jövő családtag és ez a családtag akár lehet a te gyermeked.
Mennyi olyan hitrendszert, nézőpontot és egyéb más dolgokat hoztál te a családi rendszeredből, amiket nem is kértél, de nem is ellenkeztél ellene?
Amikor bele fogansz ebbe a családba automatikusan kérdés nélkül veszel magadra mindent is, ami tőlük jön. A könnyedséget és a nehézséget is. Úgy szoktam mondani, hogy megszületsz, jé egy bőrönd, meg sem nézed mi van benne, kié, hanem automatikus mozdulattal veszed és viszed.
Na már most hajlandó vagy bele nézni a bőröndbe? Még akkor is, ha nem biztos tetszeni fog az, amit benne találsz? Hajlandó vagy-e magadért és a később jövőkért is dolgozni?
Nézőpont, ami nem is a tiéd, de abból élsz, mert ezt láttad így tették nálatok a családtagok. És ha már ők úgy, akkor te sem teszel másképpen. Olyan szintű hűség köt minket a családi kollektív nehézségekhez és bármihez is, hogy azon változtatni csak akkor fogsz, ha rálátsz.
Egy nagyon finom kis nézőponttal találkoztam a héten.
Miért ragaszkodsz a nehézséghez az életedben?
Az volt a válasz, mert az az egyetlen dolog az életében, ami az övé. Ebben az esetben kérdezem én és a saját élete? Annak az irányítása?
Mennyire adta oda valakinek vagy valaminek az élete feletti irányítás jogát, ha az egyetlen dolog, ami az övé az a nehézség? De minden elhitt vagy elhitetett olyan dolgot, hogy csak az a miénk és közben kiderül, hogy még az sem, valójában azt elengednénk-e?
Használnánk az ilyen és ehhez hasonló mondatok esetében azt, hogy érdekes gondolat ez, hogy én ezt gondolom.
Ha nem hinném el, hogy ez így van, ahogyan én gondolom, akkor mi más is lehetséges? Ha nem ebből működtetném a valóságom, hanem abból, hogy helyette csak azokkal a gondolatokkal szeretnék rendelkezni, ami az enyém akkor mennyivel másabb valóság tudna megjelenni nekem és körülöttem?
Ha nem abból élnék, amit másoktól veszek át, hanem a sajátomból, akkor is ez lenne az életem?
Átvettünk másoktól számos gondolatot és érzést. Hajlandóak vagyunk-e visszaküldeni annak, akitől át vettük?
Bárkihez közelítek, bárki körül vagyok én azonnal elkezdem ezt használni, hogy csak a saját dolgaimmal vagyok hajlandó rendelkezni, és minden olyat, ami nem az enyém, engedek, mehet el tőlem.
Tegyük fel, hogy a nehézség nagy része sem a miénk, sőt szerintem a nagyon nagy része nem az. Ha így nézünk rá, még mindig a nehézség az egyedüli, ami a miénk lehet az életben?
Igen, nem könnyű egy nehéz háttérből jövén valami nagyon-nagyon könnyűt csinálni.
De meg lehet oldani és megvan rá a képességünk, hogy mást válasszunk.
Megengednénk-e magunknak, hogy képesek vagyunk rá megtenni azt az egy lépést, ami elindítja a változást?
Oldás
Ha nem abból élnék, amit másoktól veszek át, hanem a sajátomból akkor milyen lenne az életem?
Minden olyan átvett gondolatot és érzést, amit másoktól húztam át, azt hajlandó vagyok visszaküldeni annak, akitől átvettem.
Bárkihez közelítek, bárki körül vagyok, csak a saját dolgaimmal vagyok hajlandó rendelkezni és minden, ami nem az enyém, mehet el tőlem.
Iratkozz fel hírlevélre és töltsd le az ajándékod:
Iratkozz fel a Lélekkel Suttogó hírlevélre, és küldöm az ingyenes NEM VAGY ELÉG JÓ…? workshopot a videóval és a munkafüzettel. Válaszolj magadnak őszintén a kérdésekre, figyeld meg, mit hoznak fel benned az elhangzott gondolatok. Használd az oldásokat, amikor csak szükségét érzed.
