Ismétlődő vonzódások
Minden olyan vonzódást, ami úgy hat ránk, mint egy mágnes és folyamatosan húz magához, hogy ugyanazokat a dolgokat, sztorikat csináljuk újra - ezeket a vonzódásokat hajlandóak vagyunk-e, a lehetőségeinkhez képest, elengedni?
Van ilyen az életedben? Lehet ez párkapcsolati minta, pénzprobléma, bántalmazás, helyzetek az életünkben, amik újra és újra felütik a fejüket. Mi meg állunk ott és nézünk, miért van megint már ugyanez?
Mit nem tanultunk meg az előzőből?
Mit mutat meg, hol van még dolgunk vele?
Mi az, amire rá világít, de nem vagyok hajlandó észrevenni?
Mi az, amin nem vagyok hajlandó változtatni, és ez mindig ezt teremti meg az életemben?
Mihez ragaszkodok annyira, hogy nem merek változtatni?
Sokszor van az, hogy a rosszat már annyira megszoktuk, hogy annak a fájdalma már ismerős, és ha véletlenül valami újat engednénk be, az ijesztő módon megzavarná a kis megszokott életünket. Nagyon vágyunk a jobbra, szebbre, de lépni nem vagyunk hajlandóak egy lépést sem. Elhagyja a szavak összessége a szánkat, milyen jó is lenne, de semmit nem teszünk érte. Mert mint ahogy a mondás tartja, a megszokott rossz még mindig jobb, mint a bizonytalan rossz.
Mindenhol ahol valaha, valamikor eldöntöttük, hogy a változásnak mindenképpen rossznak kell lennie, és semmi esetre sem lehet jó vége, azt hajlandóak vagyunk-e most elengedni úgy, ahogy tudjuk, és amennyire csak tudjuk?
Félünk, mert a rendszerben mindenki félt az újtól, és ezért mi is tartunk tőle
Ha félünk, mert a rendszerben mindenki félt az újtól, és ezért mi is tartunk tőle, azt nyugodtan elengedhetjük. Mehet, amennyire csak megy. Mert van úgy, hogy nem a mi félelmeinket, szorongásunkat éljük, hanem a korábbi családtagjainkét, elengedhetjük, amennyire el tudjuk engedni természetesen.
Megengedhetjük magunknak, hogy csak azokkal az érzésekkel, gondolatokkal, szorongásokkal, félelmekkel rendelkezzünk, ami a sajátunk. Amit áthúzunk mástól, mert valamikor, valaha szerződtünk vele, vagy megfogadtuk egymásnak, hogy életeken át ezt fogjuk tenni, azokat a szerződéseket, fogadalmakat itt és most hajlandóak vagyunk érvénytelenné tenni és felbontani.
Vannak olyan helyzetek, amelyeket önműködően hozunk létre, mert így folyamatosan megkapjuk azt a dolgot, ami visz minden nap minket ugyanoda, amitől megvan a napi adag, azoktól is megválhatunk, engedhetjük, hadd menjen.
Oldás
Tudatos vagyok minden olyan esetben, ahol egy külső személyt hibáztatok a velem való történések miatt. Eddig nem vettem észre, hogy valójában mindent én hozok létre, és könnyebb volt ujjal mutogatni a másikra vagy mást megnevezni azért, mert az én életem nem úgy alakul, ahogy azt én tervezem. Minden ilyen helyet az életemben, ahol másra hárítom át a felelősséget, azt hajlandó vagyok elengedni. Megengedni magamnak, hogy akkor sem fog semmi sem történni, ha egyszer az életben én viszem el a saját balhémat.
Mindenhol ahol megtanultam, vagy megtanították nekem azt, hogyan bújjak ki – vagy el – a felelősség alól, azt hajlandó vagyok egyszerűen elengedni, de előtte ezeket a helyeket meglátni, hol csinálom ezt.
Minden a saját választásom, ami velem történik vagy legalábbis a választásaimnak az eredménye. Okolhatok, hibáztathatok mást az életem alakulásáért, de ez nem megoldás, mert senki nem tud velem csinálni semmit sem, amit én valójában nem engedek meg vagy engedtem meg neki.
Bármelyik előző életben, amikor engedélyt adtam azoknak az embereknek, hogy döntsenek az életem felett, akikkel ebben az életemben is kapcsolatban vagyok, és most is ugyanazt csinálják velem, ezeket az engedélyeket érvénytelenítem és visszavonom, mert a saját életem felett csakis én rendelkezhetem, és senki más.
Mindenhol ahol ez az édesanyám, édesapám és ebben az életben is megmondják nekem, holott már nem vagyok gyerek, hogy mit is kezdjek az életemmel, azt tisztelettel megköszönöm. Az életemért hálás lehetek nekik, amíg élek, de úgy alakítom az egészet, ahogy én szeretném, még ha ez nem is fog egyezni az általuk elvárttal. Jogom van a saját életemről döntéseket hozni, és csak nekem van egyedül jogom ehhez.
