Mennyi ítéleted van neked saját magadról?
Veled is megtörtént már, hogy rossz érzésed támadt, bűntudatot éreztél valami miatt, amit meg sem tettél? Csak valahogy eszedbe jutott, a valóságban nem történt meg, csak gondolatban.
Hány ilyen valójában nem megélt pillanatod van? Amit már csírájában elfojtottál, mert a társadalom mit fog szólni, meg fog ítélni, ez a „nem normális” kategóriába tartozik.
Ki mondja meg, és hol van leírva, megszabva, hogy neked mi a normális? Megkérdezted-e már valaha a tested, a lényed, hogy mi lenne az, ami számára normális. Lehet, hogy nem az, amit kívülről elvárnak. Mennyi ítélet van emögött? Mennyi ítéleted van neked saját magadról?
Mennyi hazugság lengi körbe az egész életedet, anélkül, hogy tudnál róla?
Hajlandó vagy-e ezekre fényt deríteni, hogy neked mi is működne igazán az életedben? Akár testként, lényként, lélekként mi az, amit szeretnél te?
Mindenhol, ahol más életét éled, és nem a sajátodat ott hajlandó lennél-e a tiédet választani? Mindenhol, ahol meg akarsz felelni a szüleidnek, a társadalomnak, a környezetednek azt abbahagynád-e? Mindenkinek megfelelnél, csak közben pont annak nem fogsz, aki meg te vagy. Hol vagy ebben az egészben te? Hol mutatkozik meg az, hogy te mit is akarsz valójában?
Lehetséges, hogy már úgy jöttél a világra, hogy másoknak kedvezz, és másokat ments meg? Mikor mondtál le magadról mások érdekében? Mikortól gyógyítod a családi rendszert? Mert elképzelhető, hogy volt előtted egy olyan gyermek, aki nem tudott megszületni, és te utána jöttél. Ilyenkor nagy a nyomás, és a bűntudat tudat alatt, hogy miért is lehetsz te a világon. Erről nem tudsz, hogy ez működik benned, de lehetséges, hogy többször foglalkoztat a halál gondolata. Ez az a családi tudat, ahova felcsatlakozol, amikor megszületsz. Le tudsz innen tölteni mindent, ami nem biztos, hogy a tudatos elmében kap helyet, hanem inkább a tudatalattiban kezdi el a működését.
Ha van egy olyan elhunyt, aki nincs benne a családi köztudatban az fel fogja ütni a fejét előbb-utóbb valahol, és valamelyik később jövő családtag fogja ezt képviselni. Ugyanaz lesz a sorsa neki, mint az elődjének. Ezért nem ildomos ugyanazt a nevet adni egy új jövevénynek a családban, mint egy előtte élő nehéz sorsú emberé.
De akár le is tisztíthatjuk ezt a sorsot a családállítás segítségével, és egyéb tisztításokkal.
Oldás
„Drága családtagom, aki ugyanazt a nevet viselted, mint amit most szándékozok adni, vagy már megkapta a gyermekem. Vagy én viselem, más viseli ezeket a nehéz sorssal összekapcsolt neveket, ezeket a sorsokat tiszteljük, és a történettel együtt a családunk részei. Köszönünk minden meghozott áldozatot, amit akkor ő jónak vélt, és gondolt, mert így került sor arra, hogy mi megszülettünk. De ezt a sorsot rajta hagyjuk tisztelettel, és minden negatív gondolat, érzés, érzet, sors, történet, ami az adott névhez kapcsolódik, hajlandóak vagyunk elengedni, és tisztelettel érvényteleníteni ezt az egész dolgot. Hogy ez a név, és a hozzá tartozó sors tiszta lappal indulhasson. Hálával, és szeretettel gondolunk azonos nevet viselő családtagokra, és mindennel együtt hozzánk tartozik, de a története, és a súlya a névnek rajta marad. Köszönjük, hogy tudta ezt a nevet viselni, és a vele járó történetet is, de minket ez már nem érint, mert hajlandóak vagyunk ezen dolgozni, és egy teljesen új történetet létrehozni a névvel, ami már innentől kezdve nem megpecsételt névként fog a családi történetben tovább élni. Leszünk mi az első olyan nevűek, akik valami teljesen mást hoznak létre vele, mert nekünk van ebben a valóságban lehetőségünk erre. Mi vagyunk, azok a sorsfordítók, akik valami teljesen újra hivatottak.”
Mi lenne, ha élnéd az életedet, minden szépségével, és általad rossznak ítélt dolgával együtt? Mert nem minden rossz az, amit mi rossznak ítélünk meg.
Minden egy tanítás, amit vagy felismerünk, vagy sem. Nem minden jó ami annak látszik. Mert mennyi bántalmazás van becsomagolva a szeretet nevében, és valójában bántalmazásnak minősül. Kis beszólások, szurkálódások, csak itt egy kicsit, csak ott egy kicsit megítélnek. Hányszor vesszük magunkra más véleményét, mert nem látjuk azt, hogy valójában, amit más mond ránk, az róluk információ nekünk. A saját történetét mondja el nekünk azáltal, hogy ítélkezik felettünk, és a választásaink, dolgaink felett.
Hány ilyen ítéletet cipelsz magadon, éled az életedet, és közben azt sem tudod, hogy te ki vagy? Mindig ezt keressük, hogy kik vagyunk mi, és mit akarunk itt. Te az vagy, akinek születtél, és a dolgod meg majd megérkezik, amikor itt lesz az ideje. Se korábban, se később, mint ahogyan kellene neki.
Légy az a fény, varázslat, csoda, aki mindig is voltál legbelül.
Oldás
„Az a csodálatos lény és lélek vagyok, aki ezt a földi létet választotta ebben a megtestesülésben, ebben a testben, amibe beleszülettem. Avval a csodálatossággal, amivel jöttem, és azzal a varázslatos lényemmel, amivel leszülettem. Ha elfelejtettem, vagy elhagytam, eldobtam, lemondtam erről a csodáról, aki én vagyok, akkor itt és most hajlandó vagyok ezt visszakérni, és hívni magamba. Minden olyan részem, ami hozzám ad, és nem elvesz tőlem, kérem vissza mindenhonnan, ahol otthagytam, minden térből, időből, előző életből. Mert én kerek egész csak vele együtt vagyok. Mert együtt tudjuk megcsinálni.
Köszönöm, és hálás vagyok, hogy eddig kibírtam enélkül a részem nélkül. De most már csak együtt leszünk, és együtt fogjuk élni a mindennapjainkat, akként a csodaként, aki vagyok, és voltam mindig is.”
